Szerencsés a köröm gomba a lábát belvedere
Szóljatok ősi kövek ti! Beszéljetek, utczasorok, már! Egy szót, nagy paloták! Néma vagy, óh Genius? Lelke van itt mindennek, szent, örökéletü Róma! Csak nekem oly szótlan, tompa eleddig e föld. Óh, ki vezet? Melyik ablakból néz majd ki az édes, Lángra ki gyujt s mikoron perzsel, egyúttal üdít? Nem sejdítem-e még az útat, hol szakadatlan Hozzá menve ölöm s tőle jövén a napot? Még most templomokat nézek, romokat, palotákat, Mint idejét becsülő férfiu tenni szokott, Ám azután templom számomra csak egy leszen: Ámor Temploma, hol fölkent papnak avat Szerelem.
Róma világ szive.
Egy reneszánsz lelkületű főpap, Dr. Hirschler József főesperes-plébános
De szerelem nélkűl a világ sem Volna világ, valamint Róma se volna, a mi. Tisztesség, becsület, ti világfiak és uri hölgyek - Tőletek, én boldog! Csak tudakozzatok otthon a bácsik, a nénik után mind, S jőjjön az únt játék léha beszédek után!
Nem bánlak titeket sem, kik szerencsés a köröm gomba a lábát belvedere vagy kicsi körben Annyiszor öltétek kedvemet és az időt, Viszhangozva, mi a vándort végig Európán Üldözi: politikát és hülye közhelyeket.
Mint ama britt utazót a híres nóta követte Páristól Tiberig: Marlborough va à la guerre. Nápoly is így fogadá s ment volna Persepolisba: Marlborough!
A KIS KIRÁLYOK
Igy lépten nyomon én hallottam szidni örökkön, Szidni királyokat itt, szidni a népeket ott. Itt ugyan én rám nem lel senki, e révben, a melyet Fészkül adott Ámor nagy fejedelmi kegye.
Szárnyával takar ő, és római lelkü galambom Mit se törődik a gall bősz hadi terveivel. Soha se kérdi, mi hír? Nem firtat mást, csak a férfi Vágyait és kedvét, a kinek adta magát. Benne gyönyörködik, a szabad, ép erejű jövevényben, Ki neki Alpest fest, s a havason kalibát.
Osztozik a lángban, melyet ön lobogó szeme gyujtott, S örvend, hogy pazarabb pénzzel a rómainál. Asztala bővebb lett; telik a piperére, s a hintó Várja, ha anyjával víg operába megyen. Lány s anya lelkének már kedves az éjszaki vándor S barbar uralkodik így római test kecsein. Soha se restelld azt, hogy könnyen arattam a csókod', Hidd meg, rosszat azért nem hiszek ám felüled.
Más-más nyíllal lő Cupidó. Csak karczol az egyik, S lassú méregtől sorvad örökkön a szív; Más lobogó toluval suhog és élesre hegyezve Nyomba' velőbe hatol s lángra zudítja a vért. Rég, mikor isteni faj még Herost nemze a földön, Látni, kivánni iker - egy vala vágy s ölelés. Azt hiszed, a szerelem főasszonya várta a kérést, A mikor Anchisest látta az Ida szerencsés a köröm gomba a lábát belvedere Lúna, ha Endymiont csókjával kelteni késik, Az irigy Aurórát sohsem előzheti meg.
Hérot az ünnepi zajban először látta Leander S hő kebelével a hűs árba vetette magát.
Rhea, királyi leány, vízért mene a Tiberishez, Látta az isteni Mars s látva meg is ragadá. Igy nemzé fiait Mars, farkas tejjel itatta, Lakk a gomba a körmök olcsó így lett úr az egész földön a római faj. Jámborok a szeretők, hívők és Daimon-imádók, S mindenik Istentől kérik a pártfogolást.
Ebbe' hasonlítnak hozzátok, római győzők: Templomot adtok a föld bármilyen isteninek. Bár feketén s mereven képzette bazaltbol Egyptom, Vagy hó márványból véste vidám görög ész. Ám a nagy Isteneket nem bántja, tudom, ha mi főkép Egynek szánjuk a szép, fűszeres áldozatot. Nem titkoljuk: az ég minden jó isteni közzűl Tömjént néki adunk s éj-napi tiszteletet.
Pajkosan, ájtatosan szolgáljuk titkon az oltárt, S hallgatagon! Mert nem kedves előtte a szó. Inkább Eumenidák kergessenek orv bün okáért, Inkább érjen Zeûs zordon itélete, hogy A robogó kereken vagy a szirten hulljon a vérünk, Semhogy az Istennőt elhanyagolja imánk. Igy hívják. Isméritik édes alakját?
Köröm pikkelysömör
Proteûs lánya bizonynyal, s Thétíszé, a ki annyi Héroson kifogott sokszerü cseleivel, Most így csalja leánya a járatlant, az egyűgyűt, Alvót nyugtalanít, szökken az éber elől.
Kész hódolni csupán a hamarkezü férfinak. Ennek Mint bárányka, kezes, játszi is és szerető. Igy jöve egykor elém, mint barna leányka; a homlok Félig tűnt ki csupán a lobogó haj alól! Nyakcsigolyáján kis fürtöcskék zsenge gyürűi, Búbján, mint diadém, fésü nem érte tekercs.
Félre nem ismertem: megfogtam s ő tanulékony Kedvvel vett meg adott szerencsés a köröm gomba a lábát belvedere és ölelést. Gazdagitó csere, ah!
Arany ékszert találtam az erdőben!!!
No de csitt, lesietnek a perczek, S hálójába sodort rabnak a római fürt.
